Palace of Holyroodhouse


A palotát már jól ismertem látásból, mikor egy derűs szombat délelőtt végül belülről is megnéztem. Igazából a szomszédságában laktam több mint egy éven keresztül.
Örülök neki, hogy nem az Edinburgh-ba érkezésemkor látogattam el ide, hanem jóval később, majd másfél évnyi "ismeretség" után léptem át először a kapuját. Így a kezdeti elvárásaimnak volt ideje lecsillapodni, és igazából már nem "legleg"-eket vártam tőle, vagy a királyi családdal kapcsolatos kis pletykamorzsákat, hanem úgy tudtam megnézni, mint egy érdekes épületet, ami történetesen egy aktív uralkodócsalád otthonául is szolgál alkalmanként.
A palotáról töménytelen információt találni az interneten, ezért ezeket meg sem próbálom összefoglalni, igazából nem ez az oldala az, ami érdekes.
Az épületben nem lehet fényképezni, tehát csak külső képek következnek majd. De igazából ez nem baj, a belső terek valójában "csak" értékes szőnyegekkel, antik bútorokkal, festményekkel telezsúfolt szobák, termek, kamrák.
A legemlékezetesebb szoba, ahol Stuart Mária személyi titkárát, David Rizziot 1566-ban meggyilkoltatta a királynő hitvese, Lord Darnley. A szoba egyik sarkában a falat borító faburkolaton és a padlón is vöröses foltok láthatók, gondolom ez a vérontásra hivatott emlékeztetni (igaz, a vérhez semmi köze a sötétebb színű fapácnak).


A palota mellett található a névadó Holyrood Abbey, azaz "Szent Kereszt Apátság". Vagyis inkább csak a romjai. De még így is igen impozáns épület benyomását kelti és a rom maga kifejezetten romantikus a palota szomszédságában.






Ami nekem a leginkább tetszett, az a palotakert volt. Igazi élmény volt a gyönyőrü virágágyások közt sétálni, felfedezni, hogy a főépület mellett, némileg sövények és borok közé rejtve valódi kis üvegház birodalom szolgáltatja a királynő vágott virágait, és mintha zöldségeket is láttam volna az üvegfalakon túl...

Ami leginkább tetszett, az a kert keleti oldalán lévő kerítés, amit igen eredeti módon a kerítésfal magasságáig emelkedő füves dombocskával szinte észrevehetetlenné sikerült alakítani. A falon túl következő tágas rét így szinte teljesen egybeolvad a kerttel. Gyönyörű megoldás!




És még néhány kedvenc kép erről a napról:











btemplates

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése