Közvetlenség, skót módra

És most természetesen a "skót" jelzőt nem spórolós, garast a fogához verő értelemben használom. (Mióta Skóciában élek, azóta ezt a jelentését számomra teljesen el is veszítette a szó, valószínűleg az ellenkező tapasztalataim miatt.)

Amiről mesélni szeretnék, az egy nagyon érdekes jelenség, ami általában jellemző a skótokra. Az, hogy barátságosak, nyitottak, türelmesek és udvariasak, egy pár nap után mindenki számára egyértelmű, aki ide látogat. Sokkal nyitottabbak más kultúrákra, mint pl. mi, magyarok. Persze ennek rengeteg történelmi, földrajzi, gazdasági oka van, most nem ezekről akarok beszélni.
Azt hiszem az alap-érzést mindenki átélte már, aki csak Bécsig utazott, vagy szinte bármerre Európa nyugati felén: mintha néhány ráncot letöröltek volna az arcokról, mintha könnyebbek lennének a cipelt terhek, mintha többre becsülnék ember voltukat...
Persze ez csak a felszín, és természetesen nem a kolbászból húzott kerítésről akarok beszélni... :-)

A történetem a következő: futólag ugyan, de ismerek egy kisgyerekes családot, akik szintén Glasgow West End nevű városrészén laknak. Egy reggel összefutok velük az utcán, és az anyuka kissé feldúlva meséli, hogy épp az állatorvostól jönnek, mert a kissrác aranyhörcsögét az éjjel megtámadta egy patkány. Hát igen, igen ők tudtak róla, hogy a padlón van egy rés, ahol bejutnak a patkányok, de hát azt betömték, és gondolták, akkor így rendben lesz a dolog. De valahogy kirágták a patkányok, és bejöttek megint, és az aranyhörcsögöt megtámadták a kis kalickájában és hát megsérült szegény, ezért most elvitték a dokihoz...
A történethez hozzátartozik, hogy nem egy csóró, ágrólszakadt családról van szó, teljesen normális középosztálybeliek.
Én csak kapkodtam a levegőt, hogy most tényleg, két kisgyerekkel nem jutott eszébe, hogy a patkányjárta ház talán nem a legjobb hely a srácoknak? És ha már tudod, hogy vannak patkányok a házban, akkor miért nem hívsz egy szakembert, vagy legalább próbálod meg kicsit szakszerűbben megoldani a helyzetet? De ami a legdurvább az egészben, az mégiscsak az, hogy ezt tök simán elmeséled fűnek-fának, egy cseppnyi szégyenérzet nélkül...
Valahol mélyen persze látom az ártatlanságot az egész mögött, de valahogy ehhez még nem szoktam hozzá, és talán már nem is fogok...